Az erdő ölelésében, 3000 tő levendula és egy kecskefarm szomszédságában épült meg a 2013-ban Az Év Házának választott H-ház, melybe egy különleges kivitelezésű Relax-6 mobil cserépkályhánk is bekerült.

Az építészeti-belsőépítészeti tervek Dévényi Tamás nevéhez fűződnek, a kivitelezés házilagosan zajlott – nagyrészt helyi anyagokból, akácfa, zsindely és fémlemez felhasználásával, hagyományos szerkezetekkel, magastetővel és alacsony energiaveszteséggel.

“Az épület formavilága, alaprajzi elrendezése a paraszti építészet tömörségét, tisztaságát idézi, amely a magas szintű magvalósítással párosult” – méltatta a zsűri az alkotást. – Racionalitás, tisztaság, átláthatóság. Nyugalom, őszinteség, rend. Egyszerűség, szűkszavúság, harmónia. Ilyen és hasonló fogalmak jutnak eszünkbe Dévényi Tamás sóskúti lakóházának tanulmányozása során! A forma a végsőkig, a paraszti építészet tömörségéig leegyszerűsített. Hasonlóképpen az alaprajzi elrendezés is a háromosztatú tér tiszta szerkesztését idézi. Homlokzatán csak két anyag, a fa és a fém használata dominál. Mindezek rendkívül szuggesztivitást kölcsönöznek az épületnek.”

Ezen tisztasághoz, racionalitáshoz párosul a Relax-6 mobil cserépkályhánk, melynek letisztultságába a színek visznek némi játékosságot, ugyanakkor nem csupán meleget, de harmóniát is sugároz. Miként a ház kialakítása során is ügyeltek az alacsony energiaveszteségre, úgy e cserépkályha is 30%-kal gazdaságosabban fűt más, hasonló méretű kályhákkal szemben. Mint a képeken is látszik, a beüzemelés sem járt különösebb felfordulással…

Részletekről érdeklődjön telefonon: 0630-333-58-58 vagy személyesen bemutatótermünkben: 2071 Páty, Somogyi Béla 105.

Kályhafotók: tulajdonostól
Épületfotók: Bujnovszky Tamás
Forrás: arch.hu, ÉpítészFórum